GREEN FAMILY

Üdvözlöm! Győrfi Orsolya vagyok, a Green Family megálmodója és alapítója. A 2019-es évben kezdtem el hivatalosan is a takarítással foglalkozni, de valójában, a szüleim és a nagyszüleimnek köszönhetően, már fiatalabb koromban is szinte napi szinten takarítottam otthon, családtagoknál. A tavalyi évben azonban – mellékállásban elkezdtem ténylegesen is a takarító szakmában dolgozni. Igen, hiszem, hogy ez egy szakma. Szükség van hozzá kitartásra, profizmusra és hihetetlen mértékű precizitásra. Ami a legfontosabb számomra, hogy minden ügyfelem elégedett legyen, illetve hosszútávú partnerként tekintsen rám.

Green-Family_rs.jpg

Vállalkozásom azzal a céllal jött létre, hogy munkatársaimmal segítsük széppé, otthonossá, tisztává tenni környezetét, legyen szó lakásról, irodáról, vagy akár lépcsőházról. A Green Family nevet a környezetbarátság, az ökológiai lábnyomunk csökkentésének gondolata járja át. Éppen ezért használunk porzsákmentes porszívót, mikroszálas rongyokat és környezetbarát, de hatékony tisztítószereket. Fontos számomra, hogy ügyfeleim elégedettek legyenek, így minden munkámba teljes szívemmel-lelkemmel állok bele, és ezt várom el a munkatársaimtól is.

Filozófiánk három fő motívumra épül, melyek a környezettudatosság, a garancia és a bizalom.
A "családunk" is lelkes állatvédő és háziállat tartó, így fontos számunka házi kedvenceinek kényelme! Munkánk során igyekszünk a lehető legkisebb kellemetlenséggel takarítani, hogy a két-, vagy négylábú családtagjai se érezzék magukat kényelmetlenül! Ennek megfelelően, - amennyiben erre nincs kifejezett igény vagy szükség, kutyáikat, macskáikat, illetve egyéb háziállataikat nem szükséges elzárnia!

Fő profilunk a magánszemélyek lakásai, házai, valamint társasházak, irodák, irodaházak takarítása, tisztán tartása, továbbá szeretnénk felvenni a versenyt építkezések, felújítások utáni takarításokban is, mint környezetbarát takarító vállalkozás.

Közös célunk egy olyan vállalkozás kialakítása, melyről az embereknek a megbízhatóság, környezettudatosság jut az eszükbe! Hitünk pedig, hogy akinek az otthonában rend és tisztaság van, annak az életében is a helyére kerülnek a dolgok. :)

Köszönjük a megtisztelő bizalmat!

Üdvözlettel: Győrfi Orsolya

142109808_1082775685480956_7333457246590195231_n.jpg

Kérjen tőlünk ajánlatot!

Ingyen, kötelezettség nélkül
Tel: +36 30 3 999 708

Név: *

Telefonszám: *

Email: *

Üzenet: *

öt + nyolc = ?

kilenc + kettő = ?

email